Barion Pixel

Németh Róbert

A sport és a versenysport egészen kisgyermek korom óta az életem egyik legfontosabb része! Hét éves koromban kezdtem sportolni: cselgáncsozással kezdtem, majd 14 éves koromban kezdtem el fekve-nyomni, 16 évesen pedig már testépítő versenyeken is indultam! Bár Ajkán születtem, és ott is éltem sokáig, 18 éves koromban eldöntöttem, hogy felnőttként is a testépítéssel fogok foglalkozni, így felköltöztem Budapestre.

Az emberi testet és a teljesítményt mindig is lenyűgözőnek tartottam, így nagyon fiatalon megszereztem a személyi edzői és a masszőri képesítést, jelenleg pedig a sport-pszichológia diplomámon dolgozok. Pályafutásom során több száz klienssel foglalkoztam – versenyzőkkel és egészségtudatos hobbi-sportolókkal egyaránt – akikkel teljesen személyre szabva, a leghatásosabb módszereket alkalmazva, közösen értük el a céljaikat!

Karrier

Először Vida Zoltán felkérésére a versenyzők körében az akkori legnépszerűbb edzőterem, a Vida Fitnesz, majd pedig a Flex Gym személyi edzője voltam. Közben Magyarországon az összes jelentős testépítő versenyen indultam, és több olyan eredményt is elértem, amikre a mai napig is büszke vagyok – például 2003-ban Junior Magyar Bajnoki címet szereztem, de SuperBody ezüstérmes is voltam. Később a saját tapasztalataimból merítve másoknak is segítettem elérni az álmaikat: a kezeim közül került ki például Mile Zsombor (aki többek között WBPF-HBPF Ausztria kupa bajnok és PCA világbajnok), Gál Sándor (WBPF-HBPF Európa bajnoki ezüstérmes és FitParádé bajnok), és még sokan mások! A saját versenyzői pályafutásom után is rendszeresen részt vettem különböző magyar és nemzetközi versenyeken, ezúttal már testépítő- és fitnesz-bíróként.

Jelenleg nemzetközi bíró és regionális vezető vagyok a HBPF-EBPF szövetségnél, valamint én vagyok a Team Nero profi testépítő csapat vezetője és edzője. A csapatomnak 2018-ra sikerült kinőnie magát és országosan a legnagyobb és legsikeresebb csapattá válnia, mely a pozíciót egészen a mai napig tartjuk! Annak érdekében, hogy a sport világát és az egészséges életmódot szélesebb körben népszerűsítsem, létrehoztam a  "Lendülj Formába" programot, amiben klubb és közösségi csoport jelleggel professzionális módszerekkel és technikákkal segítek mindennapi embereknek nem-mindennapi formába kerülni!

Hogyan Lettem Viking

Egyszer csak egy új Facebook hirdetésre lettem figyelmes, ami egy számomra addig ismeretlen cég új edzés-előtti termékét – az ECLIPSE-et – reklámozta. Tüzetesebben megvizsgálva a terméket nagyon megörültem neki, hiszen régóta vártam egy hasonló minőségű és összetételű termékre! Egy nagyon jó hangulatú egyeztetést követően pedig boldogan nyugtáztam, hogy a Viking Labs-nek nem "csak" az az egy terméke szimpatikus, hanem a többi termékük, jövőbeli terveik, és a filozófiájuk is olyan, ami mellett büszkén ki tudok állni! Nekem, mint egészségtudatos és eredményorientált edzőnek fontos, hogy milyen terméket ajánlok a klienseimnek, versenyzőimnek és a "Lendülj Formába" program résztvevőinek! A Viking Labs-el úgy érzem, hogy megtaláltam azt a minőséget, amit bátran használok és ajánlok is!

Kövesd Te Is Robit!

@neroteam2020
1
  • Item added to cart
1
A Kosarad
64+ shoppers have bought this
Shaker – Black & Gold
Price: 1.090 Ft
- +
1.090 Ft
    Calculate Shipping
    Szállítási díj kiszámítása
    Apply Coupon
    linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram